A végzős feje fölött pillantom meg magam a tükörben. A szemfestés befejezésével a végzős odébb áll, és én a tükör elé lépek. Egész közelről veszem szemügyre az arcomat, és találok is egy pattanást, egészen az orrom tövében. Még kicsi, alig látszik.
- Zooky!-ez Lulu, a legjobb barátnőm.-Zooky! Gyere már, le akarok menni az udvarra!
Sóhajtva hátat fordítok a tükörképemnek, és Lulu oldalán elhagyom a lánymosdót.
Az udvaron csatlakozik hozzánk Adél is, így teljes a hármas fogat. Fel és alá sétálunk, beszélgetünk, és Lulu a focipályát figyeli. Ott játszik ugyanis Leó, aki eggyel fölöttünk jár, és Lulu odavan érte. De a világért se merne odamenni hozzá...
Adél éppen legutóbbi hódításáról beszél, aminek tárgya egy Dani nevű hímnemű. Ez nem nagy újdonság, ugyanis körülbelül hetente kell meghallgatnunk ugyanazt a történetet, csak éppen a név különböző. Adél igazából szereti, ha mindenki irigyli, hogy bárkit megkaphat.
- És hogy néz ki ez a te Danid?-kérdezi Lulu.
- Hááááát, csak nagyon rövid haja van, barna szeme, és gyönyörű szája, és izmos, viszont alacsony...
-Szóval tökéletesen átlagos-szólok közbe.
- Ugyan, Zooky, neked mindenki átlagos, aki csak egy kicsit is normális! Nem csoda, hogy még soha nem volt senkid.
-A kettőnek semmi köze egymáshoz! Csak nekem vannak bizonyos elvárásaim, és nem smárolok mindenkivel, aki az utamba kerül.
Most már Lulu is közbeszól:
- Én megértelek...- és bámulja tovább Leót.
- Ugyan Lulu, dehogy értesz meg! Te csak nézel, és nem csinálsz semmit. Ennek mi értelme?
Erre már csak durcás hallgatás a válasz, így Adél folytatja értekezését Daniról, majd áttér a matekra, így hát végleg becsukhatom a fülemet, mert a matekot utálom. Néhány perc múlva becsöngetnek.
A nap további része eseménytelenül telt, beleértve a hazautat is. Minden ugyanolyan, mint általában. Biciklivel először a lakótelepen át, aztán egy kis koszos utcán, ahol sok pincelejárat van. Majd át a fasoron, és megérkeztem a zöldövezetbe. Néhány kanyar után otthon is vagyok és a szobám ajtaját magamra zárva a saját világomba léptem.
