Riadtan odanézek. Semmit nem látok, de a pincében világos van. És fedett. A ruhám már teljesen elázott. Így nagy levegőt veszek, és lemegyek a lépcsőn, be az ajtón. Erősen eltorzított gitárzenét hallok, és elindulok felé. A folyosón két villanykörte világít, a végén egy ajtó van, félig nyitva, onnan jön a zene. Belépek az ajtón, és eláll a lélegzetem. Ugyanis valaki van a szobában. Igen, Ő. De egy kicsit máshogy néz ki. Az arca majdnem ugyanolyan, de nincsenek szeplői, és szeme körül fekete árnyék. Fekete garbó van rajta, szakadt fehér farmer és fekete bakancs. Piros-fekete kockás gitár van a kezében. Rám néz zöld szemével, amiben ott táncolnak a csillagok. Megszólal:
- Üdv a világomban! A nevem Trash.
Nem tudom mit mondjak. Végül kinyögöm:
- Zooky vagyok.
- Tudom. Láttam a szobád falát.
- A szobám falát? Hogy láttad volna?
- Egy hete vagyok itt. Az első nap megláttalak, és magam sem tudom miért, utánad mentem. Amikor tudtam hol laksz, iskolaidőben, amikor biztos nem vehettél észre, elmentem oda. Szép a macskád. És szépek a rajzaid.
- Ööööö... akkor te követtél tegnapelőtt!
- Igen. Nem akartalak megijeszteni, de éppen akkor jöttem ki. Viszont úgy látom, jól megáztál. Nem akarsz átöltözni?
-Átöltözni? Hát, elég vizes vagyok...
- Akkor gyere!
Átvezet egy másik szobába, ahol a polcok tele vannak fekete, fehér, piros, lila és zöld ruhákkal, és a lekülönbözőbb bakancsokkal. Pár tornacipő is van.
Hamarosan Trash mellett ülök, fekete ingben, ami majdnem tökéletesen jól áll, és piros farmerban, ami szintén majdnem jó rám. Mezítlábamat magam alá húzom, és próbálok minél közelebb lenni hozzá, hogy érezzem az illatát. Beszél hozzám mindenféléről, hogy mit gyakorol a gitáron, és hogy előbb játszott hajvasalóval és szemceruzával, mint járt. Igen, határozottan jól áll neki a szemceruza. A szeméből eltűntek a csillagok, csak a gyönyörű zöld maradt. Már nagyon közelről látom a szemét. Olyan, mintha el akarna nyelni. Már nem látom a szemét. Már csak a száját érzem az enyémen. A nyelvünket, ahogy összetalálkozik. A kezét a hátamon, ahogy lecsúszik a fenekemre. Nem tudom mennyi idő telik el. Lehet hogy egy perc, lehet hogy egy óra. Aztán egyszer csak szétválunk. Hirtelen rádöbbenek, hogy ez volt az első csókom! Azonnal felállok, és körülnézek a ruháim után. a sarokban találom meg őket, ahol levettem. Trash mögöttem áll, és egy piros-fekete csíkos táskát tart a kezében.
- Ebben hazaviheted a ruháidat. A cuccokat megtarthatod, nekem nem kell. Ha mégis, akkor majd varrok másikat.
- Te varrod a ruháidat?
Bólint. Az arca vörös. Mindketten zavarban vagyunk. Megtalálom a telefonomat a nadrágom zsebében. Megnézem az időt, és majdnem szívrohamot kapok. Ugyanis fél tíz.
A szobámban ülök, és csak nézek magam elé. Újra és újra lejátszom magam előtt életem néhány óráját, attól kezdve, hogy beléptem a pinceajtón. Az ablakon másztam be a szobámba, így a szüleim nem látták meg a fiúruhákat rajtam. Felsóhajtok. Ásítok. Amikor becsukom a szám, furcsa ízt érzek benne. Odafigyelek, és rájövök mi ez. Nagyon halványan, épp csak egy kicsit, vodka ízét érzem. És mivel én nem ittam, csak egy helyről kerülhetett oda. Most, hogy belegondolok, Trash erősítőjén láttam egy pohár vizet. Ezek szerint nem víz volt.
