Igazából a szobám is átlagos. Barackszínű falak, krémszínű szőnyeg, fehér bútorok. Az ágy fölött felirat: Einelmann Zodica Evangeline aka ZOOKY. Komolyan ez a nevem. Könyvek a polcon, rend az íróasztalon, a résnyire nyitott ablak előtt hullámzik a függöny a huzat miatt. Fekete macskám, Daisy az ágyon fekszik, és rám bámul sárga szemével. Az egyik sarokban egy bőrfotel van, a fal felé fordítva, a falon pedig a rajzaim. Nem rajzolok túl jól, de egy valakit megtanultam tökéletesen lerajzolni. ŐT. Igazából nem létezik, nem ismerem, de Ő a tökéletes fú számomra. Karomba veszem Daisy-t, és befészkelem magam a fotelba.
Halkan nyílik az ajtó. Összerándulok, de nem fordulok meg. Úgyis tudom ki az. És igen, már érzem is kezét a vállamon, és száját a hajamon. Érzem az illatát, amiben keveredik a mentolos rágó, és valami friss, férfias illat. Ő jött el. Leteszem a macskát a fotelba, és felállok. Ő pont olyan, mit mindig. Haja sötétbarna, egyenes, és olyan, mintha sose látott volna még fésűt. A szemébe is belelóg. Szeme zöld, nagyon élénk zöld, és olyan mintha kicsi csillagok ugrálnának benne. Nyár van, így szeplői kivirágoztak. Arca összegyűrődik, ahogy szélesen mosolyog. Hosszú ujjú piros kockás ing van rajta, kigombolva, alatta fekete póló. Farmerja és tornacipője is fekete. Felemelem a fejem, mert jó 15 centivel magasabb nálam. Egyre csak mosolyog. Aztán a mosoly eltűnik, és már nagyon közel vagyunk egymáshoz...
Kinyitom a szemem, és Daisy hasát vakargatom. A gondolataim összevissza járnak. Lulura gondolok, aki csak nézi Leót, minden nap, és még soha egy szót se váltottak. RÁ is gondolok, akit én nézek nap mint nap, és nem is létezik. Megszámolom a rajzaimat, 12 van belőlük. Márkra is gondolok, aki azonban soha észre se vett. Márk tavaly év végén elment az osztályból, külföldre utazott egy természettudományi ösztöndíj miatt. Adélba volt szerelmes, és még most is tartják a kapcsolatot. Márk néha hazajön, olyankor Adéllal találkozik, smárolnak meg miegymás. Nem látom értelmét. Igazából nem állok messze attól hogy féltékeny legyek. Mert Márk majdnem tetszett nekem tavaly év végén. Aztán elment, és most már csak néhány fotó őrzi az emlékét. Flórira is gondolok, aki az utóbbi időben elég nyilvánvalóan a tudtomra adja, hogy szeretne velem közelebbről megismerkedni. És eljutok magamig, teljes 155 centis valómban. Hosszú hajam van, és ha tetszik, ha nem, igenis szőkére festetem. Ennyi pluszt csak megengedhetek magamnak. A szemem nagy és zöld, jobb napjaimon magam is elismerem, hogy szép. Az arcomon általában van egy darab pattanás, sose több és sose kevesebb. Általában kockás ingeket viselek, egyenes szárú farmerral. A combomat még a legnagyobb nyári melegben se hagyom fedetlenül. Nyáron sarut viselek, télen csizmát, a köztes időben pedig bőrcipőt. Néha kifestem a szempillámat. Semmi különös, elveszek a gyönyörű Adél és a különleges Lulu között.
Gondolataimból a telefon csörgése riaszt fel. Adél hív a parkba. Összefogom a hajamat, és elindulok...
