A vasárnapot a szobámban töltöm. Csak néha látogatom meg a fürdőszobát, vagy a konyhába megyek innivalóért. Leckét próbálok írni, de nem igazán tudok koncentrálni. Azzal a biztos tudattal teszem el a matekot, hogy legalább a fele rossz. Gondolkozom, és közben rajzolok. Igen, csak egy alakot, újra és újra. Aztán fölállok, és az ébresztőórát negyed órával korábbra állítom.
Reggel a suliban sietve hasonlítom össze a matekleckémet Adéléval. Igen, több mint a fele hibás, de nincs időm átírni. Adél csodálkozva néz rám:
- Zooky, mi van veled, te vagy az osztály egyik legjobb matekosa!
Persze nem mondhatom meg, hogy szombat este óta örökké egy kihúzott zöld szem mered rám, és nem hagy tanulni. Helyette azt motyogom:
- Valami vírus ment keresztül rajtam a hétvégén, nem tudtam koncentrálni.
Matekórán se tudok, ahogy irodalmon és bioszon se. A nagyszünetben az udvaron mászkálunk, de nem veszek részt a társalgásban.Összerezzenek, amikor Lulu hozzám szól:
- És szerinted, Zooky?
- Mi-mi-micsoda?- dadogom.
- Azt kérdezem, hogy szerinted is jár-e Csakli a cések ofőjével?- Csakli a biosztanárnő.
- Nem tudom, de én láttam, amikor a portással flörtölt- felelem vigyorogva.
Lulu kuncog, Adél viszont fintorog.
- De a portás hetven éves!
- Jaj, csak vicceltem!
- Jaj, Zooky, ez nem vicc! Ha ilyen éretlen vagy, nem csoda hogy még nem volt pasid!
Erre nem válaszolok, csak magamban mosolygok...
Hazafelé menve rövid gondolkodás után elkanyarodok jobbra, és negyedóra kerülővel a széles utak egyikén megyek haza.
Egész héten kerültem a sikátort, az inget, nadrágot és táskát betettem a legalsó fiókom legaljára, és hibás leckéket írtam. A füzeteim margói népesebbek mint az oldalak közepe. Gyakran fekszem az ágyon, és várok, hogy az ablakban feltűnjön egy kócos fej. De sehol semmi. Adél és Lulu semmit nem tudnak. Nem akarok nekik többet hazudni, így hát amikor hívnak, elmegyek velük délutánonként. Így érkezik el a szombat, amikor Dina és Kriszti strandra hívnak minket. Igazán jól szórakozunk, ugrálunk a medencébe, napozunk, beszélgetünk. A többiek kitalálják, hogy ennének egy fagyit, de én nem kívánom, így négyen mennek el. Én kiveszek egy könyvet a táskámból, és olvasni kezdek. Egyszer csak árnyék vetül a papírra. Fölnézek, és két, minden kétséget kizáróan fiúhoz tartozó lábat látok. Arra gondolok, hogy Flóri az, de nem. Trash áll előttem, és kicsit máshogy néz ki. Persze, hiszen ha vízben volt, a haja már nincs kivasalva, és a szeme sincs kihúzva. Szélesen mosolyog rám, majd leül mellém a pokrócra.
- Szia! Rég láttalak.
- Egyszer láttál- válaszolom.
- Igen, de szeretnélek még egyszer. Vagyis harmadszor. Gyere el este!
- Miért?
- Mert meg akarlak ismerni.
- Honnan tudod hogy én is kíváncsi vagyok rád?
- Ez egyértelmű.
- Miből?
- A szemedből.
Belenézek a szemébe, és látom benne a csillagokat. Nagyon zöld. Tovább beszél:
- Szóval gyere el este. Mondani akarok valamit. Kérlek!
- Jó. Talán, ha lesz kedvem.
Erre föláll, elindul a medence partján, néhány méter után megáll, kinyújtózik, felemeli közepesen izmos karját, és fejest ugrik a vízbe. Hamarosan elnyeli a tömeg. Csak most esik le, hogy a szeme azért volt olyan zöld, mert a pupillája egészen össze volt szűkülve. Az árnyékban ülünk.
