Szombat reggeli. Két napja este láttam az alakot a sarkon. Tegnap kimentettem magam a délutáni program alól, éves macsakfelülvizsgálatra hivatkozva. Ez persze nem volt igaz, de nem mertem megkockáztatni, hogy este kimegyek, és megint látom. Vagy talán azt hogy nem látom? És egyáltalán, kit is láttam? Hiszen Ő nem létezik, tehát nem sétálgathat az utcán. Szóval a szombati reggeli. Anyám szereti, ha ilyenkor együtt van a család. És ilyenkor kérdezgetnek, hogy milyen volt a hetem, mi a tervem a hétvégére. Én meg legszívesebben azt mondanám, hogy egész héten Flórival hadakoztam, és hétvégén itthon maradok álmodozni, és Daisyt fésülni. De nem. A beszélgetés így játszódik le:
- Zooky, hogy sikerült a fizikadolgozatod?
- A definíciók jók lettek, de a számolást elcsesztem.
- Zooky, beszélj rendesen!
- És mi van az osztálytársaiddal? Például azzal a helyes fiúval, Flórival?
- Az egy vadmarha.
- Zodica, hányszor szóljak?
Erre nem válaszolok. Utálom ezt a nevet. Anyám egyedüli mániája a horoszkóp, így lettem én Zodica. Kis koromban mindig azt mondtam, hogy Anna a nevem. És mindenki el is hitte. Aztán elköltöztünk, és új iskolában kezdtem a felső tagozatot. És itt találkoztam Luluval, akinek Lujza a neve. Egymásnak adtunk becenevet, így lett ő Lulu, a nem túl fantáziadús, és én pedig Zooky. Ami szerintem a világ legjobb neve, így csak még jobban szeretem Lulut.
A szobámban vagyok, a szokásos hétvégi vászonnadrágomban és csomóra között pólómban. Kedvetlenül kinyitom a spanyolkönyvet, és elkezdek szavakat tanulni. Nem sok sikerrel. Egy ceruza van a kezemben, és most működésbe lép. Egy szemet firkálok a spanyolkönyv margójára, és bár ez a szem csak szürke, én látom hogy zöld, és a csillagok is ott táncolnak benne. Rábámulok a szemre. Aztán fölpattanok. A könyvespolchoz megyek, és két vastag könyv közül kihúzok egy borítékot. Belenézek, és megállapítom, hogy ez elég ok a telefonálásra. Ugyanis ebben a borítékban tartom a pénzemet, és most van benne annyi, hogy el tudok menni Luluval vásárolni. Hirtelen kedvem van hozzá. Így a mobil után nyúlok, és hívom Lulut.
- Halló!- szól bele
- Szia Lulu! Nem találkozunk?
- Mit akarsz csinálni?
- Menjünk el az Axelba- Axel a bevásárlóközpont neve.- Szeretnék egy övet venni.
- Nekem nincs pénzem.
- Nem baj, csak gyere el, és mondd meg, hogy melyik a legjobb!
- Jó. Fél óra múlva a GYÍKnál, jó?
-Rendben, akkor megyek. Szia!
Kinézek, az időt összevetem a lábszáram állapotával, és egy szűk, térdig érő farmer mellett döntök, szürke kockás inggel. A pénzt, a mobilomat és a személyimet a zsebeimbe teszem, és felkapok egy hajgumit a fürdőszobában.
- Axelba megyek Luluval!- kiáltom be a szobába, és választ sem várva kimegyek az ajtón.
Már a harmadik zsúfolt boltot járjuk végig, megfelelő öv után kutatva. De sehol sincs az én ízlésemnek megfelelő, fonott barna öv. Luluval beszélgetek mindenféléről, úgy mint szülők, Lulu nagymamája, Kálmán, Daisy, iskola. Körülnézek, megrázom a fejem, és így szólok:
- Ez teljesen esélytelen. Inkább együnk egy fagyit!
Így felmegyünk az éttermek szintjére, és a Mekiben veszünk egy-egy fagyit. Leülünk az asztalhoz, és Lulu is rákezdi a Flóri témát.
- Igazán, Zooky, most mondd meg, mi a baj Flórival? Ne mondd hogy nem néz ki jól! És odavan érted!
- Láttad már a szemét? Olyan...
- Barna! Mi a baj vele?
- Nem fejez ki semmit. Kicsit olyan mintha nem is élne.
- Jaj, Zooky! Ennyi legyen egy fiú legnagyobb hibája! Inkább örülj neki hogy valaki szeret! Bárcsak engem szeretne így valaki...
- Erre tudok egy jó ötletet: menj oda egyszer Leóhoz. Akkor esetleg kiderül, hogy már régóta bejössz neki.
- Vagy esetleg kiderül, hogy egy nagy nulla, és két értelmes szót sem tud kinyögni. Vagy, ami még rosszabb, barátnője van!
Elmosolyodok, és kikanalazom az utolsó kanál fagyit.
Még csak hat óra, amikor egy esőcsepp koppan a fejem fölött a fa levelén. Futásnak eredek, de a sikátorban félúton már nem látok az esőtől. Menedék után nézek, de nem látok semmit. Ekkor jobbra tőlem kivágódik az egyik pinceajtó.
